Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Népi építészet avagy „S mi vagyok én kérded …”

2009/02/04 15:30
2009/02/04 16:00
Európa/Budapest
Vendég: 
Dr. Filep Antal - néprajzkutató
Időtartam: 
17perc
Dr. Filep Antal - néprajzkutató

Talán azért, mert a szakmának a hivatalos megnevezése etnográfus, etnológus, ez a magyar füleknek kicsit idegenül hangzik, bár majdnem 200 éves múltja van mind a két kifejezésnek, viszont a néprajzos kifejezést a tanárai kicsit slamposnak tartották – így alakult ki a „néprajzkutató”, amivel a professzionális kutató vénáját szerette volna hangsúlyozni.

 
Óbudán él, nyugdíjas, de nem nyugszik, hiszen a kutatás élethosszig tartó hivatás. Amióta csökkentette az egyetemi elfoglaltságait és visszavonult az állandó megbízásoktól, azóta reggeltől éjszakáig a régi félbehagyott munkáinak szentelheti minden idejét.
 
Sárospatak az egyik kedves helye, 1961-67 között volt ott múzeumigazgató és néprajzkutató a Rákóczi-várban és sokat küzdött azért, hogy Sárospatak visszakapja a régi, évszázados városi rangját. Ez 1968. augusztus 20-án megvalósult.
 
1967-től a Magyar Tudományos Akadémia néprajzi kutató csoportjában dolgozott, tudományos titkár, osztályvezető helyettes és tudományos munkatárs volt. Ebben az időszakban készült az ötkötetes Néprajzi Lexikon, ami – viccesen szólva – amolyan tudományos sáncmunka volt. Ha valakit régen elítéltek, sáncmunkára fogták; itt olyan mennyiségben kellett gyártani a címszavakat, ami időnként megterhelő volt.
 
Győrhöz kétszer is kapcsolódott – itt kezdte a kutatásait 1957-ben és oda ment a diplomázás után, 1959-ben és 1961-ig a győri múzeum munkatársa volt. A Kisalföld népi építészete rendkívüli módon érdekelte, ez volt a szakdolgozati kutatási témája is és a disszertációs témája is ebből kerekedett ki. Ez nagyon izgalmas és a közép-európai lakóház-fejlődés szempontjából roppant fontos terület, hiszen a kályhás-kemencés lakóház a XV-XVI. században a Kisalföldön terjedt el, de a legeredetibb formájában Győr, Komárom, Pozsony megyékben maradt meg, méghozzá olyan formában, ahogy azt az első, középkori faluásatások Kecskemét környékén, a hódoltság alatt elpusztult falvak helyén megtalálták. Ennek az archeológusa Papp László volt, aki egyben régész, etnográfus, levéltári kutató volt és kiváló jogász, a népi jogszokásoknak, jogtörténetnek egészen kiváló szakembere. Egyébként a mohácsi csatatér tömegsírjait ő találta meg.
 
A kémény egyszerű szerkezetnek tűnik és valóban a népi gyakorlatban nagyon könnyen, sövényből, nádazott lécvázból, deszkából nagyszerű kéményeket tudtak csinálni. Kívülről-belülről jó erősen tapasztottak. Ez csak azokon a helyeken terjedt el, a Duna melletti síkságon, a Kisalföldön, az Alföld Duna-melléki, Tisza-melléki területein. Észak-Magyarországon és Délnyugat-Dunántúlon a XX. századig nem volt a mai értelemben vett kémény. A Dunántúlon a téesz-szervezések időszakáig csak a konyhaajtón ömlött ki a füst. Ezért hívták füstös háznak, mert a lakóház volt egyben az ételkészítő hely is, nem volt külön konyha, legfeljebb egy kamrának használt szín egészítette ki a házat.
 
Jósika Miklós, a regényíró kadét korában egy olyan vidékre került Galíciába, ahol nemcsak hogy kémény nem volt, hanem az Észak-Magyarországon megszokott kivezető síp sem. Az ukrán, rutén gazda minden nap bedurrantott, de a tavaszi sorakozónál az ulánus fehér köpeny kanárisárga volt és az egész ezred rajta és a három cimboráján nevetett. Hát hazajött és a család gyorsan vett új ulánus köpenyt, utána küldték, a következő télen ugyanabba a községbe, ugyanabba házba nem engedett begyújtani, hogy az ulánus köpeny nehogy kanári-sárgává váljék. Ott ezért nevezik fekete háznak, fekete szobának, ez a német nyelvterületen is megvan, ami megmutatkozik a Nyugat-Dunántúl egyes területein.
 
A ház fejlődésének az Árpád-kort megelőző időszaka tisztázott, Magyarország és a tágabb környék, tehát Ausztria, Szlovénia, Csehország, Morvaország beletartozott egy óriási, az Elbáig elnyúló, ún. kelet-európai kemencés ház területbe, ahol a hideg kontinentális klíma miatt feltétlenül fűteni kellett. Ezt csak a belső fűtésű, füstös kemencével lehetett megoldani és ehhez hozta az óriási újítást a középkorban királyi udvarban, főúri lakosztályokban, vagy pedig kolostorokban a hipokausztum, a kályha, amit kívülről lehetett fűteni, mennyezetet lehetett rátenni a lakótérre és ezzel el lehetett szigetelni a füstös tértől, ahol főzni, sütni és fűteni kellett. Onnan akár úgy elment a füst, hogy nem csináltak födémet, vagy pedig később sövényből, deszkából szép kéményeket építettek, aztán utána téglából, vagy kőből falazott kéményeket, szabadkéményeket dongaboltozattal kombinálva. Ezek gyönyörű épített terek és a Kisalföldön, az Alföldön az 1890-es évek és a téesz-szervezés között, 1970 környékén tűntek el. Amikor a szakdolgozatát írta, akkor még néha, az épület-vizsgálat közben ezekről csöpögött rá a szurkos esővíz.
 
1991-ben kapott meghívást, akkor alakult a Pécsi Egyetem Bölcsészkarának a Néprajz Tanszéke, ennek az alapítása ugyan 1989 novemberében megtörtént, de Andrásfalvy Bertalan, aki az alapító professzor volt, rögtön közéleti feladatra kapott megbízást és pillanatokon belül elárvult a tanszék azzal, hogy képviselőjelölt lett, majd képviselő és miniszter, de 91-ben meg kellett indítani a szakos oktatást. Hárman indították 1991-ben az első pécsi néprajzi évfolyamot és 2006 január végéig tanított, illetve vizsgáztatott, amikor is egy műtét miatt abba kellett hagynia a munkát...
 
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak van egy nagyon rangos kiadványsorozata, ő korábban is írt benne, többek között a harmadik számában kedves tanára, dr. Varga László nekrológját, életmű-értékelését: Dr. Varga László az egyetemen professzora volt, nagyon sokat foglalkozott vele, segítette a munkáját. Ő egyébként a kisalföldi lakóház problémában járatos volt, mert a Komárom megyei Martos községben kb. 8 éven keresztül nagyon alapos kutatómunkát végzett...
 
CsatolmányMéret
CV_Filep_Antal.doc45 KB
Értékelésem: Nincs. Értékelés: 5 (3 szavazat)
A videó lejátszása új ablakban.

Szenzációs riport. Nagyon

Szenzációs riport. Nagyon fontos az etnográfia, és ezt sajnos sokan elfelejtik napjaink épitészetében, vagy formatervezésében.