Magyar Szecesszió Háza
Vad Tivadar - Művészeti vezető, Magyar Szecesszió Háza
Magyar Szecesszió Háza A Magyar Szecesszió Háza a Bedő Béla által 1903-ban épített patinás, Vidor Emil tervezte épületben található. A felszabadulás után államosították, után a SZÖVOSZ üzemi konyhája volt. 1990 után a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskola része lett, majd kiadandó bérlemény lett. 1996-ban nyerték el pályázaton, akkor átalakították, helyreállították a homlokzatot, a nyílászárókat. A galériát 2007-ben nyitották meg. Funkciója egyrészt galéria 450 m2 (szecessziós állandó kiállítás: bútorok, képek, festmények), másrészt egy korhű kávézó, ülőgarnitúrával 80 m2-en. Van továbbá egy kis üzlet 10 m2 ahol kópia tárgyakat, ékszereket árusítanak. E három forrásból lehet az épületet működtetni. Jelenleg átlagosan 5000 látogatója van évente, az intézmény eddig deficites. Néhány tárgy a gyűjteményből: Torockai-Vigand Ede által tervezett íróasztal, ritkaság. Egy női szalongarnitúra. Egy fafűtéses cserépkályha, ami működik is. A kiállítótér a korábban pince volt, abszolút száraz, 3 m belmagasságú. Az itt látható alkalmi kiállításokon kortársakat mutatnak be (pl. Tóth Szvetlána tűzzománc művész), újakat is terveznek, pl. Kokas Ignáccal. Egy közép- és nagypolgári ebédlő; korábban az ilyen berendezések szétszóródtak, sokszor megfelelő helyiségek sem voltak hozzá. A háború után a szecesszióra már nem volt igény, az art deco lett a divat. Egy szék, Kós Károly stílusában. És további kb. 160 tárgy: kakaós készlet, porcelán ételhordó, egy óra, parádi üvegek, egy boros készlet stb.Hasonló témájú anyagaink...
TFH+E szakkiállítás
2009. február 11-én nyílt meg a TFH+E szakkiállítás. Az első ilyen témakörű konferencia megrendezésére 2007-ben került sor, ez új színfoltot hozott a kiállítások világába. Most a nagyszámú résztvevő 90 kiállító anyagából és hat konferenciából választhat. A regisztrált látogatók száma kb. 2500, és délután a magánlátogatók is láthatják pl. az energiatakarékos eszközök iránt nagy az érdeklődés.
Újpest közelebbről
1979 őszétől 10 évet töltött Szolnokon, gyakorlatilag akkor kellett megtanulnia az egész főépítészséget, részben egymástól, részben, ahogy a feladatok adták magukat, részben pedig volt néhány idősebb kollega, akik ebben hittek és akiktől lehetett tanulni konkrét szakmai kérdésekben is, meg a szakmához való hozzáállás tekintetében is.
Budapest fejlődése, versenyképessége, fenntarthatósága
A ferencvárosi kollegák 1984-89 között csinálták meg a belső terveket, akkor kezdték az első koncepciókat legyártani, megtervezni és a 90-es években el is indultak. Józsefváros leghamarabb 1998-99-ben tudott szervezetten, az egész kerületet érintő munkákkal foglalkozni. Az eltelt 10 év borzasztóan sok különbséget adott egyik részről, másik részről pedig pont ez alatt a 10 év alatt létrejött a rendszerváltás és a rendszerváltás borzasztóan szétszórta a társadalmat.
Passzív Ház Konferencia 2009. február 5-én
Ez már a negyedik konferencia, amit az utóbbi két évben szerveznek, s amivel szeretnék felhívni a szakma és a nagyközönség figyelmét a passzív házakkal kapcsolatos kérdésekre; szeretnének minél több információt eljuttatni az érintettekhez.
Szépműhely – építészetről gyerekeknek
