Vendég:
Helmut Schuon, MEVA GmbH., cégvezető
Riport
Helyszíni monolit szerkezetépítési konferencia
2008. október 14-én szakmai konferenciát tartottak, az ÉTE és a MEVA Zsalurendszerek Rt. közös szervezésében, a befejezett vagy folyamatban lévő építési beruházások tapasztalatairól
Móra Ibolya vezető technológus mérnök (MEVA) elmondta, hogy a szervezők célja az volt, hogy a betonról és a segédszerkezetekről bővebb információkat mutatassanak be a kivitelezőknek és a tervezőknek, ide értve a tapasztalatokat és az újdonságokat, valamint a szabványosítási elképzeléseket is. A rendezvény sikerét látva elképzelhető, hogy a szervezést folytatják, pl. a költséghátterek, szabványok, technológiák területének újdonságait bemutatva.
Helmut Schuon előadást tartott az új zsaluzási tervezési módszerek kidolgozásáról. A Németországban kidolgozott új tervezési képlet számos újdonságot hozott. Az 1980-ig rendelkezésre álló szabvány alapján számolni lehetett a betonnyomást. Az újabban megjelenő látszó beton elemek miatt új betonokat kezdtek alkalmazni, ezekre a korábbi számítási módszerek nem voltak alkalmasak, új tervezési eljárásokat kellett kidolgozni. Egy újonnan alakult szakmai bizottság dolgozta ki az új számítási módszereket, ezeknek köszönhetően felére csökkenthető a zsaluszerkezetek és átkötőszálak megkívánt teherbírása.
Szesztai Attila (ÉTE Építéskivitelezési Szakosztály, elnökségi tag) elmondta, hogy a betonozással az év során már több rendezvény is foglalkozott, de csak ez a konferencia tűzte napirendjére a zsaluzás kérdését. A sikert jelzi, hogy a konferencián több mint 200 résztvevő jelent meg.
A videó lejátszása új ablakban.