A józsefvárosi Magdolna-negyed rekonstrukciójának első fázisa hamarosan a végéhez ér.
A józsefvárosi önkormányzat 2004-ben készíttette el a kerület 15 éves fejlesztési stratégiáját, aminek része volt a 34 hektáros Magdolna-negyed rehabilitációja is, amit két lépcsőben valósítanak meg.
Az első szakaszban, amit 2005-ben indult és 2008 végéig fejeződik be, megtörténik 4 önkormányzati tulajdonú bérház bérlői bevonással történő megújítása, ami 100 lakást érint. A felújítás és korszerűsítés mellett azonos hangsúllyal szerepel a közösségfejlesztés és a foglalkoztatás, valamint a lakók bevonásának biztosítása az üzemeltetés során az ellenőrzési folyamatokba is. Ehhez az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségeit kihasználva 1,9 Mrd Ft értékben újítanak fel bérházakat, közterületeket. 2007-ben fejeződött be a Mátyás tér közösségi részvétellel történő megújítása. Megépült az új közösségi központ funkcióját ellátó közösségi ház. Újjászerveződött és kiegészítő fejlesztő programokkal gazdagodott az Erdélyi utcai Általános Iskola és Gimnázium. Megalakult a Bűnmegelőzési Munkacsoport.
A második szakasz célja a megkezdett társadalmi, gazdasági és környezeti megújulást közvetlenül érintő programok folytatása, kibővítése, a biztonságos élet és lakókörnyezet kialakítása a területen élők számára.