Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Lakáspolitika nélkül nem megy

Borsi László és Mádi László vitacikke azt vizsgálja a Népszabadság október 2-i számában, hogy merre tart a magyar lakáspolitika – ha egyáltalán létezik.

Néhány idézet a cikkből:

  • „...nagyszabású és főként: kormányzati ciklusokon átívelő lakáspolitika nincs, és nem is volt a rendszerváltozás óta. ... Lakáspolitikai koncepciók persze születtek, bizonyos elemei meg is valósultak, de tizennyolc év történéseit vizsgálva megállapítható, hogy választási periódusokon átívelő lakáspolitikai stratégia nem létezett.”
  • „A második Gyurcsány-kormány már odáig jutott, hogy még gondolataiban sem nagyon szerepel a lakásügy. Legfeljebb a panelfelújítás, amit a nagy nekibuzdulást után két évig jegeltek, azután vették elő újra. Árulkodó az ágazat kormányzati helye is: az otthonteremtés ügye a gazdaságpolitikai centrumból a kormányzati döntéshozatal perifériájára került. 2006-ban az államigazgatás ostoba átalakításakor megszüntették az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatalt. Azt a szervezetet, amely 1990 óta a legmagasabb szinten képviselte az ágazatot, mely nemzetgazdasági súlyánál fogva akár külön minisztériumot is megérdemelne.”
  • „... mit is kellene tenni, ... melyek a legfontosabb ... feladatok? A kiemelt célok szerintünk: a bérlakásépítés, a környezet- és emberbarát felújítások ösztönzése ... a lakásmobilitás elősegítése, a fiatalok lakáshoz jutásának hatékonyabb támogatása, valamint a minőség javítása. Mivel a lakások mennyiségével már nincs alapvető gond ..., így a legfontosabb cél ma már az emberek lakhatási biztonságának és körülményeinek javítása lett, illetve a kiszámítható, az életpályát követő, tervezhető lakásmobilitás. Ehhez először is használható (szociális) bérlakásprogramot kellene alkotni, hogy fenntartható és elfogadható lakhatási lehetőségük legyen hazánkban a családoknak. Ebben igenis van szerepe és felelőssége az államnak: akár lakbértámogatás formájában, akár a német és osztrák lakásszövetkezeti rendszer hazai adaptálásában.”
     

A teljes cikk itt olvasható:

http://www.nol.hu/cikk/509066/

No votes yet