A lánctartozások zöme az építőipar bűnözésnek „köszönhető”.
Földi Tamás, a Magyar Építőipari Szövetség elnöke egy közelmúltban elhangzott előadásában a Polgári és a Büntető Törvénykönyv módosítására tett javaslatot, annak érdekében, hogy az alvállalkozókat ne lehessen munkájuk kifizetésének megtagadásával tönkretenni.
A magyar építőiparban lényegesen több vállalkozás dolgozik, mint amennyi a hasonló fejlettségi szintű országokban működik. Az olcsóbban munkákat vállaló cégek jellemzően feketemunkával dolgozik.
Földi Tamás véleménye szerint a lánctartozások 90%-át az építőipari bűnözés gerjeszti. A kis (éppen csak névleges) tőkéjű cégek a reális ár alatt vállalnak munkát, majd annak befejezésekor az alvállalkozókat csak részben fizetik ki. Azok vagy beletörődnek ebbe vagy bírósághoz fordulnak, ami hosszú évek múltán talán dönt, de az a döntés már semmit sem ér: addigra a valahai fővállalkozó már egy másik cégből figyeli mosolyogva, hogy a bíróság megvédte az általa lóvá tett alvállalkozót.
Földi olyan törvénymódosítást javasol, hogy az anyagon és a munkán mindaddig fennmaradjon a szállító (az alvállalkozó) tulajdonjoga, míg a megrendelő ki nem fizeti azt. A tulajdonjog-fenntartással terhelt vagyon elvonását is bűncselekménnyé javasolja minősíteni.
A konferencián felszólalt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára, aki kiemelte, hogy a parlament előtt lévő új Ptk-tervezet alapján a fővállalkozónak is zálogjoga lenne az alvállalkozó vagyonán (!).