Budapest XII. kerülete uniós segítséggel szeretné lebonyolítani a kerületi városrehabilitációs fejlesztéseket.
A XII. kerületi önkormányzat európai uniós pályázatot dolgozott ki annak érdekében, hogy finanszírozni lehessen a MOM Gesztenyéskert területén található kulturális, sport és szabadidős létesítmények funkcióinak bővítését, a városrész parkjainak rendbetételét, a negyed rehabilitációját. A pályázatot már korábban (augusztusban) befogadták, tehát formailag rendben találták, így a kerület megkezdődhette a beruházás előkészítését.
Ezekről az önkormányzat szeptemberben hozott döntést. A tervek szerint a pályázattal érintett területen korszerű, közösségi terekben gazdag, a műemléki és természeti környezethez méltó új városközpont épülne ki, amely elsősorban kulturális és rekreációs szerepet kap.
Első lépésként a művelődési központ műemléki védettség alatt álló épületének értékmegőrző, külső és belső rekonstrukciója valósul majd meg. A korszerű igényeknek megfelelően átépítésre kerülő, akadálymentessé tett épületben a jelenlegi programok mellett nagyobb színházi előadások, táncházak, konferenciák megrendezésére is sor kerülhet majd. Működtetésében nagy szerepet játszanak majd a megújul energiaforrások is.
A Gesztenyéskertben új sétányok, terek, hangulatos találkozási pontok kialakítására kerülne sor. A tervezők célja olyan egységes arculat megteremtése, amely rendszerbe foglalja a burkolatokat, az utcabútorokat és a térvilágítást is.
Az új városközpont hangsúlyos tér- és közösségszervező eleme lesz a hamarosan átadásra kerülő sportközpont, amely – amellett, hogy méltó helyszínt biztosít majd a szabad idő kulturált eltöltéséhez – művelődési események helyszíneként is működhet. A felszíni beruházásokhoz kapcsolódva a Sirály utcában egy kb. 200 férőhelyes mélygarázs épülne a második ütemben. A programban szerepel továbbá a környékbeli iskolák környezetének közlekedésbiztonsági átépítése, a kapcsolódó közterületek megújítása és akadálymentesítése is.