Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Válasz a hozzászólásra

Építési válság: Oroszország kevesebbet költ a téli olimpiára

Olimpia Szocsiban

Az orosz kormány áttekintette a szocsi téli olimpia költségvetését: -8,6 Mrd USD.

A 2014-ben megrendezésre kerülő szocsi téli olimpia építési költségeit 15%-kal csökkentik (ez kb. 8,6 Mrd dollárral jelent kevesebbet). A hírt bejelentő miniszterelnök-helyettes hozzátette, hogy mindössze 5%-os büdzsé-csökkentésről van szó.

Ugyanakkor az olimpiai létesítmények utóhasznosítását szervező program már minden szóban forgó létesítményre vázolta a terveit, melyek között egyaránt szerepel edzőpálya létesítése (a fogyatékosok számára is), vízipark a gyermekeknek, vagy éppen egy többcélú sportközpont. A javaslatokat a Cannes-ban március 10. és 13. között megrendezésre kerülő ingatlan-szakkiállításon fogják ismertetni. Az olimpiai létesítmények felépítése mintegy 12 000 munkahely létrehozását jelentette.

Korábban Putyin miniszterelnök arról beszélt, hogy az olimpiai projekt költségvetése 2008-ban 3,25 Mrd USD, 2009-ben pedig további 3,65 Mrd USD lesz. A hírek még pár nappal ezelőtt is arról szóltak, hogy „Szocsi úszik a pénzben, lesz olimpia”. Dimitrij Csernyisenko, az ötkarikás játékok szervezőbizottságának elnöke szerint a gazdasági válság ellenére nincs veszélyben a 2014-es, szocsi téli olimpia megrendezése.

Bővebben olvashat a témáról itt.

No votes yet

Válasz

  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
  • Engedélyezett HTML elemek: <br /> <p> </p>
  • A webcímek és email címek automatikusan linkekké alakulnak.
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.