Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

A Városháza építésze: Erick van Egeraat

Az új épület látványterve

A Budapesten dolgozó Erick van Egeraat és csapata nyerte a Városháza fejlesztésére kiírt pályázatot.

Az áprilisban kiírt tervpályázat eredményeit október 31-én hirdették ki. A 18 induló közül a nemzetközi zsűri döntése alapján Erick van Egeraat nyerte el az első helyezést. Terve jól ötvözi a meglévő, 18. századi barokk épület helyreállítását és egy új, futurisztikus épületszárny építését. Az új Városháza 118 000 m2 alapterületű lesz, ebből 40 000 m2-t építenek újonnan; a tervek szerint 2012-re fejeződnek majd be a munkák. A projekt a köz- és a magánszféra együttműködésében (PPP) valósul meg, a telkek és a meglévő, ill. építendő épületek a főváros tulajdonában maradnak, ezek bérbe adásával fizetik majd ki a beruházót.

A tervezési szerződést várhatólag 2009 tavaszán kötik meg a felek, s ezt követi majd a befektető kiválasztását lehetővé tévő közbeszerzési eljárás, majd a tényleges építési munka.

A pályázatok díjazására a zsűri összesen 42 millió forintot osztott szét. Az első díj (15 M Ft) mellett egy 12 M Ft-os második díjat (Nagy Csaba, ARCHIKON Kft.) ítélt oda a zsűri, s megvételre került összesen 5 pályamunka is.

„Ez a projekt egyedülálló lehetőséget nyújt a főváros gazdaságának fellendítésére, valamint arra, hogy egy mindenki számára vonzó, új városközpont születhessen” – mondta a tervről Erick van Egeraat.
 

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

2,5 milliárdos szálloda és konferenciaközpont lesz a KÉSZ kecskeméti irodaházából

Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont

Ma délelőtt Kecskeméten a közreműködő szervezetek képviselői közösen tették le Magyarország első Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpontjának alapköveit.

Régi fényében pompázik hazánk építészeti kuriózuma, a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” ­című kiállítást.

Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren

A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.