Januártól zöldkártyák tanúsítják energiafelhasználásunkat.
Két új jogszabály hatályos 2009. január 1-jétől:
A jogszabályok két tanúsítvány bevezetését írják elő, amelyek érdemi szakmai segítséget nyújtanak az épületek energiatudatos használatához és felújításához, egyben feltételei a 2009. január 1-je után kiírt uniós és hazai pályázatoknak.
1. Épületek energetikai tanúsítványa
Január 1-jétől minden új épület és állami középület esetében kötelező az energetikai tanúsítás. A meglévő épületek eladása, illetve bérbe adása alkalmával a tanúsítvány elkészíttetése önkéntes 2012. január 1-ig. Tehát, ha egy állampolgár úgy használja az ingatlanát, mint ahogy az elmúlt 20 évben, akkor továbbra sem lesz szüksége ilyen igazolásra. Nem tanúsítvány-köteles az üdülő, az ideiglenes létesítmény, a műemlék és a helyi védelem alatt álló épület.
A tanúsítvány megmutatja, hogy milyen szintű az adott épület energiafogyasztása. A skála a legkedvezőbb „A+” kategóriától a legkedvezőtlenebb „I” kategóriáig terjed. Emellett hasznos üzemeltetési tanácsokat ad a tulajdonosoknak, és egyben rámutat a lakás energetikai szempontból gyenge pontjaira. A megszerzett tanúsítvány 10 évig érvényes.
2. Hőtermelő berendezések tanúsítványa
A rendelet célja az épületek üzemeltetésekor felhasznált energia csökkentése. A rendelet csak a 20-100 kW effektív névleges teljesítménnyel üzemelő, nem megújuló folyékony (jellemzően olaj) és nem megújuló szilárd tüzelőanyagot használó, valamint a 100 kW effektív névleges teljesítménynél nagyobb hőtermelő berendezésekre terjed ki. A légkondicionáló rendszerek esetében a hatály a 12 kW teljesítmény felettiekre vonatkozik.
Mindkét tanúsítás speciális vizsgálatot igényel. A tanúsítást végző szakemberek névjegyzéke a Magyar Építész Kamaránál és a Magyar Mérnöki Kamaránál érhető el. A felülvizsgálat költsége egyedi megállapodás tárgyát képezi, azonban óradíja legfeljebb nettó 5500 Ft lehet óránként.
A németországi verseny alapgondolata: csekély energiafogyasztás, jól sikerült építészet.
Nem mondható, hogy hirtelen vált fontossá, mert aki figyelt a problémákra, annak számára fontos volt ez már korábban is. De volt egy olajválság, van egy energiaválság, van egy biztonsági kérdéshalmaz az energiaellátásban – ez az érem egyik oldala – az érem másik oldala az, hogy az épületek energiafogyasztása az Európai Unió összes energiafogyasztásának mintegy 40%-át teszi ki.
Csomay Zsolt és Koczka István kollegáival csinálja ezeket az épületeket, két lakóházat is – pályázat útján nyerték el őket. Nagyon derék dolog egyébként a befektetőtől, hogy ilyen kis meghívásos pályázati szinten szokta ezeket az eseményeket lebonyolítani, és úgy választja ki a tervezőt, ami neki a legjobban megfelel belőle... Így került hozzájuk a munka is és két, elég nagy méretű lakóházat terveznek a Corvin sétányon. Nem megálmodói az egész projektnek, nem is teljes mértékben ért egyet a koncepcióval, de nem akarja nagyon élezni itt ezt a dolgot.
Magyar iparjogvédelmi siker az üvegbeton ügyében.