Az Európai Unió INTERREG programjának tanulságai.
Az egykori INTERREG együttműködés a 2007-2013 ciklusban „Európai területi együttműködés” elnevezéssel működik tovább. Ezzel a korábbi INTERREG IV/B céljai is némileg megváltoztak: a jövőbeli transznacionális projekteknek – még inkább, mint valaha – azzal a kihívással néznek szembe, hogy a lehető legnagyobb stratégiai hasznot hajtsák a kooperációs térségben.
A Szövetségi Építésügyi és Területfejlesztési Hivatal (Bundesamts für Bauwesen und Raumordnung – BBR) részvételével elkészült és február elején megjelent kiadvány segédanyagként szolgálhat annak a kérdésnek a megválaszolásában, milyen legyen a karaktere és jelentősége a transznacionális együttműködésben kidolgozásra kerülő stratégiai projektnek, s ahhoz is fogódzót ad, hogyan formálják a projektindítók projektjüket még stratégiaiabbá.
Az anyag a BBR honlapján érhető el.
A BBR kiadványa áttekinti az európai városfejlesztési alapokat.
Sikerült kiválasztani azokat a projekteket, amelyekre 350 M eurót akarnak elkölteni.
Az Unió kitartóan dolgozik az épületek energiahatékonyságára vonatkozó előírások „keményítésén”.
Julien de Smedt tervezi Brüsszel új kormányzati központját.
Február 10-én 346 európai polgármester írta alá Brüsszelben a Polgármesterek Egyezményét, amelyben vállalják, hogy túlteljesítik az Európai Unió által 2020-ig vállalt/ígért 20%-os széndioxidkibocsátás-csökkentést.