Látogatás a szennyvíztisztító telepen

Az ENSZ 1992. évi felhívása óta világszerte megemlékeznek Földünk és életünk egyik legnagyobb kincséről, a vízről: március 22. a Víz Világnapja.

Első hallásra nagy szavaknak tűnhet, hogy a „Föld és az emberek legnagyobb kincse”. Itt, a Kárpát-medencében, amikor egy évben akár kétszer is árvizekről, elöntött budapesti vagy szegedi rakpartról, belvízzel borított mezőgazdasági területekről olvashatunk és hallhatunk – kérdezhetjük, mi itt a probléma? Árvizeink elterelik a figyelmet arról, hogy a „nagy bőség” mellett igen komoly problémái vannak Magyarországnak is. Abba ne menjünk bele, hogy nincs is akkora bőség. Még van vizünk – de nem mindegy, hogy milyen. Mind a víz kitermelésénél, mind a használat utáni visszajuttatásánál fontos szempont, hogy megőrizzük víz tisztaságát – illetve a kettő dolog (kitermelés és visszajuttatás) kölcsönösen visszahat egymásra. Budapesten 2 millió embernek valamint a gazdasági tevékenységekhez (üzemek, vendéglátóhelyek, mezőgazdaság stb.) kell vizet biztosítani - illetve az ebből keletkező szennyezett vizet kell tisztítottan visszajuttatni a környezetbe. A vízbe egyre nagyobb mennyiségű és különböző fajtájú szennyezőanyag kerül, a víztisztítás fontossága egyre nő.

Jelenleg Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Észak- és Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepe Budapest szennyvizének kb. 51 %-át tisztítja meg. Jó hír, hogy a nyár végére tervezik a Csepeli telep - egyelőre próbaüzemben működő - átadását, melynek következtében 95 %-ra emelkedik a tisztítási arány.

Már 7 éve, hogy az FCSM a víz világnapja alkalmából meghívja az iskolásokat, hogy bemutassa nekik a telepeiket, a víztisztítást. Idén mi is beálltunk a gyerekek közé, hogy részt vegyünk egy bemutató úton.

Hát milyen is a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telep? Ebben a márciusi néhol szeles, néhol csöpörésző esős időben, a még nem igen zöldellő természetben nem mutat „csodás” látványt a telep. Nincsenek díszes és színes épületek – a medencékben gyanús színű folyadékot kevernek, áramoltatnak vagy egyszerűen a gravitáció következtében mozog, habzik, csöpög a lé. No és a szag – amelyre egy-két gyerek fintorral inkább azért reagál, hogy a felhívja társai figyelmét, hogy aztán mindenki pár percre egy undorodó csoport egyenrangú tagjává váljon - szóval, ahogy elmúlik az „újdonság varázsa – akarom mondani szaga” – már senkit se érdekel annyira, mert nem is annyira szagos. Persze, ebbe az is közrejátszik, hogy hűvös idő van, amely a bomlási folyamatokra másképpen hat, mint a rekkenő nyári meleg. De a szakember máris mondja, hogy a levegőszűrés se semmi, hiszen az iszaprothasztóknál már van – mármint levegőtisztítás, s az előkészítőrész – ezek a nagy földbesüllyesztett kerek medencék - lefedését pedig egy kb. 400 millió Ft-os beruházás keretében meg fogják megvalósítani. Maradjunk a szagnál. A szag fontos illetve a szagtalanság fontos. (Évek óta élveztem a Váci úton haladtomban a szagot – amely, hol ezért, hol azért, de volt  - remélem, ezen a nyáron nem lesz. Azt mondják egyesek, hogy az Észak-pesti Szennyvíztisztítóból jött - ez nem bizonyított mondja nekem az FCSM kommunikációs vezetője.) Bekattan ez az emlék, s mert hallom, hogy itt a telep mellett egy „Mediterrán Lakópark” épült – elindít pár gondolatot bennem. Érdemes, célszerű ilyen közel építeni lakóparkot? Mert tisztázzuk: 1952-ben lett ide kijelölve ez a telep. Tehát a lakópark települt a tisztító mellé és nem fordítva. Jelent-e ez működési költségben többletet? Vajon ez a 400 millió Ft-os lefedés kellene-e, ha mondjuk a lakóépületek jóval távolabb lennének a teleptől?

Továbbsétálunk. Megtudjuk, hogy működnek az iszaprothasztók, hogy a keletkező biogázból elektromos áramot és hőt termelnek, amelyet a telep működéséhez használnak fel. Sőt, a visszamaradó anyagot komposztálják, amelyet a mezőgazdaság felé továbbítanak.

Már majdnem véget ér a séta, amikor kiderül, hogy nemcsak a szennyvizet tisztítják, hanem a húsvágásnak, a tejiparnak és a vendéglátóhelyeknek a hulladékát is idehozzák. A hulladékokból szintén megújuló energiát képeznek.

Az innen kikerülő tisztított víz a Soroksári-Ráckevei Duna-ágba folyik.

A gyerekek aktuális vérmérsékletük szerint körbeállják vagy körbeugrálják a hölgyet, aki nagyon lelkesen mindent elmondott és minden kérdésükre válaszolt – köszönik a vezetést, érdekes volt.

Miközben visszaballagtunk a bemutató-teremhez - a gyerekek kezébe adják jelképesen a Föld sorsát, egy kis földgömb mintázatú labdával szimbolizálva -  azok az építészek jutottak az eszembe, akik tervezték és továbbfejlesztik ezt a telepet. Az építészetről az emberek többségének a híres épületek, mutatós megoldások, a „látvány” jut az eszébe. Pedig ez a kevesebb rész, az építészek jelentős része a „mindennapokra tervez”. Nekik, akiknek gyakorlati célokat szolgáló hétköznapi építményeket köszönhetjük – köszönetet érdemelnek.

És megköszönjük a látogatás lehetőséget a FCSM-nek is!

Bátor kezdeményezés egy ilyen nem látványos helyre behozni a gyerekeket – úgy gondoljuk, hogy „átszűrődik” rajtuk a látottakból, hallottakból annyi, hogy az a bizonyos környezettudatos szemlélet gyökeret verjen bennük.

(Az FCSM Zrt. ismertető anyaga mellékletként csatolva.)