Lakásvásárlás még 2010-ben is kedvező feltételekkel
Megközelítőleg 27 000 új lakás épült 2009-ben Magyarországon. 2010-ben jóval kevesebbre számít az építőipari szakma. Az Elephant Holding összefoglalójából kiderül, mire készülhetnek azok, akik az idén kívánnak lakást vásárolni.
„Annak, hogy idén jóval kevesebb lakás építésére számítunk, az a fő oka, hogy a válság következtében a fejlesztők új projektek helyett jelenleg, a már készülőben lévő, vagy felépült lakásaik értékesítésére koncentrálnak. Ezek azonban minden bizonnyal az idei év során vevőre találnak és 2011-re keresleti piac alakulhat ki, azaz kevés új lakás közül válogathatnak majd a vevők. Ennek velejárójaként az árak is magasabbak lesznek” – magyarázta Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési igazgatója, aki szerint a lakásvásárlást tervezők most még kedvező feltételekkel kereshetnek új otthont, hiszen a sokszor kedvezményes ár mellett vonzóak lehetnek a fejlesztők által kínált egyéb extra szolgáltatások is az újépítésű lakóházakban.
A használt lakások piacán továbbra is jellemző, hogy a tulajdonosok akár 20%-os kedvezménnyel is eladják ingatlanjaikat, de ezek aránya még mindig alacsonyabb, mint azoké az eladóké, akik inkább várnak. Ugyancsak a várakozás jellemző a vevőkre, ám a szakember szerint ez hamarosan változni fog: „Ez a tendencia már egy ideje megfigyelhető a szektorban, így várható, hogy számukra előbb-utóbb napirendre kerül a lakásvásárlás. A lakásvásárlási illeték csökkenése is a vevőknek kedvez, így sokan döntenek majd úgy, hogy nem várnak tovább” – mondja a Zelei, aki szerint rosszul kalkulál az, aki további áresésre számít: az ingatlanok ára hazánkban továbbra is jóval elmarad a nemzetközi átlaghoz képest, s hosszú távon inkább az emelkedés lesz jellemző.
Akik idén a lakásvásárlás mellett döntenek, tavasszal az elsők között válogathatnak a a XV. kerületi Palota Liget igazi kertvárosi hangulatú lakásai közül, melynek helyszíni értékesítési irodáját márciusban tervezi megnyitni a cégcsoport.
Szintén a tavaszi hónapokban kezdődik meg a XX. kerületi Vigo Ház átadása. Szabad lakások itt is találhatóak még: ezek jellemzője a nagy terasz és a rendkívül jó négyzetméter-szobaszám arány, mely a többtagú családoknak különösen kedvező lehet. A tavaly átadott Zaragoza Kert lakásainak zöme már elkelt, de a XVIII. kerületben fekvő lakókertben is akadnak még szabad lakások, jellemzően garzonok, illetve több szobás, nagy terasszal rendelkező otthonok.
Az Elephant Holding a fejlesztők nagy részével ellentétben nem mondott le az új fejlesztésekről sem: a szükséges engedélyek már megvannak, s várhatóan 2011-ben indul Pesti Park építése, mely egy új városrész megépülését jelenti a XVII. kerületben, mivel lakások mellett óvoda, játszóterek és számos új közút épül majd. A vásárlókat 2010 szeptemberétől várják.
További információ:
Schenk Andrea
06-20-530-33-96
andrea.schenk@localtime.hu
Zádori Zoltán
06-30-261-4505
