Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása
Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.
A Közterek és parkok újjáélesztése projekt célja, hogy a városi köztereket megújult formában adja vissza a pécsieknek, így az érintett területek alkalmasak lesznek közösségi célú rendezvények, akár nagyobb szabású kulturális, művészeti események megtartására is.
A felújítások során megújul a Széchenyi tér is. Az egyik nagyon fontos változást az jelenti, hogy az átalakítás után megváltozik a tér közlekedési rendje, s így a felszabadított felületek helyén tágas, gyalogosok számára kedvelt, használható területek jönnek létre. A tér körüljárhatósága azonban továbbra is megmarad és alkalmas lesz az autóbusz-közlekedésre.
A felújítások természetesen más előnyökkel is járnak: a Városháza előtti területen megszűnik a parkoló, helyette térplasztikaszerűen megjelenő vizes funkcióval is rendelkező felületet alakítanak ki. Emellett csobogók, szökőkutak illetve utcabútorok, padok, szemetesek, növények színesítik, gazdagítják majd a megújult főteret. A Széchenyi térbe torkolló Irgalmasok utcája a korzózás, a vásárlás, a nézelődés színterévé válik majd a Ferencesek utcájához hasonlóan.
A Széchenyi tér kivitelezése a tervek szerint és rendben halad, több tucat ember reggeltől késő estig dolgozik a helyszínen azért, hogy a pécsiek minél előtt birtokba vehessék a megújult főteret. A gránitburkolat lerakását már több helyen elkezdték, hamarosan elkészül a Dzsámi előtti új lépcsősor, a Városháza előtti szökőkút gépészete, illetve a Városháza előtti növényágyás is. A hivatal előtt azért helyeztek el betonkazettákat, hogy az oda szánt cserjék gyökere évtizedek alatt ne rongálhassa meg, ne emelhesse meg a burkolatot. Állandó helyet kap a jövőben a Mindenki Karácsonyfája, amelyet egy erre a célra kialakított betonpányvában helyeznek el, de emellett a biztonsági előírásoknak megfelelően további pányvák támasztják ki majd a szeretetet jelképező fát. A tér kivitelezője vállalta a Hunyadi és a Szentháromság-szobor tisztítását is.
Pécs Megyei Jogú Város vezetése és a Pécs2010 Menedzsmentközpont ezúton is köszöni a lakosság türelmét a felújításokkal járó közlekedési nehézségek miatt.
Ezzel kapcsolatban két fontos újdonság, hogy lezárták a Városháza előtti területet, de a tervek szerint jövő hét végén megnyitják a tér keleti oldalát a gyalogos közlekedés előtt. Az autósoknak jó hír, hogy egy-két héten belül újra lehet közlekedni a Hunyadi út irányából a Mária utca felé.
A kivitelező szerződés szerint 2010. január 28-ára vállalta a Pécs város központja nevű projekt befejezését, ez a Széchenyi tér mellett magában foglalja, a Hunyadi út, a Megye köz, a Szepessy Ignác utca, az Irgalmasok utcája, a Kossuth és a Hal tér megújítását is. Ez utóbbi kivitelezése jövő év elején kezdődik el a helybeli lakók és az üzlettulajdonosok kérésére, valamint a karácsonyi és a szilveszteri ünnep, illetve a január 10-i Európa Kulturális Fővárosa évadnyitó ünnepség zavartalansága miatt.
Hasonló témájú anyagaink...
Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek
December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.
Változások az Elephant Holding új projektjében, a Palota Ligetben
Az Elephant Holding október 29-én bejelentette, hogy az eredeti tervekhez képest számos közérdekű elemmel bővíti legújabb fejlesztését. A XV. kerületi Palota Ligetben 2 közpark, idősek otthona egy orvosi rendelő, óvoda és bölcsőde is épül.
Még két hétig lehet pályázni a 12. Velencei építészeti biennále magyar pavilon kiállítására
A Műcsarnokban működő Biennale Iroda november 9-ig várja a pályázatokat a Velencei Építészeti Biennále Magyar Pavilonjának kiállítására. A korábbi évek tapasztalataiból kiindulva és a zsűrivel előzetesen konzultálva a pályázat idén is kiegészült néhány újítással.
Nagyméretű kortárs műalkotás díszíti az új Corvinus Campus falát
A Budapesti Corvinus Egyetemen új épületének Duna parti homlokzatát a múlt hét óta 33 méter magas szobor installáció díszíti. A szobor a Kossuth-díjas művész Jovánovics György munkája, aki a 27 elemből álló alkotást a Duna part új jelképének szánja.
Kiállítás és tervbemutató a Zsolnay Kulturális Negyedről
A Hiteles Városért (a Pécsi Zsolnay gyár megújulásához) címmel nyílik fotókiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában október 15-én 17 órakor. A rendezvényen – melyet Oszoli Dénes megyei főépítész nyit meg – bemutatják a Zsolnay Kulturális Negyed tervrajzait is. A tárlatot október 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
