Az utóbbi hetek szélsőséges időjárása százával tett tönkre lakóházakat. Számos épület összeomlott illetve károsodásának mértéke miatt bontandó. Az otthonukat vesztett károsultak tél beállta előtti fedél alá juttatásának érdekében a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkársága felhívással fordul a hazai tervező építészekhez.
A felhívás célja olyan, az építésügyért felelős miniszter által ajánlott családi ház tervállomány létrehozása, amelyből a károsultak új lakóház építése esetén választhatnak. Az ajánlott tervek elsősorban a jelenleg árvízzel, belvízzel sújtott településeken felépítendő, egyszerűen kivitelezhető, tájba illő, hagyományos családi házak építéséhez készüljenek, különböző méretű családok számára. A tervezés során figyelembe kell venni az ilyen területeken elvárt építési követelményeket is (1. számú melléklet).
Egy tervező több épülettípusra is tehet javaslatot.
A beadandó ajánlott tervek tartalma:
A beadandó terveket az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról szóló 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendeletnek megfelelő összetételű és műszaki tartalmú építészeti-műszaki dokumentáció formájában kell benyújtani, értelemszerűen a telekre és egyéb nem ismert adottságokra vonatkozó tervlapok és műszaki tartalom nélkül.
A terveket valamint az aláírt nyilatkozatot (3. számú melléklet) PDF formátumban, A/3-as méretben a következő e-mail címre kell küldeni: adatbank@vati.hu. A címzett az e-mail és a csatolt fájlok érkezéséről visszajelzést küld.
A tervek beküldése folyamatos, végső határidő: 2010. július 15.
Eljárásrend:
A beküldött tervek közül az országos főépítész, a területileg illetékes állami főépítész, megyei főépítész és megyei építész kamara elnöke választja ki a továbbtervezésre alkalmasakat. A döntés a beérkezést követő 3 napon belül megtörténik.
Az alkalmas tervek szerzői – rövid határidővel – elkészítik a kiválasztott terv árazatlan költségvetéssel ellátott kiviteli tervi szintű dokumentációját, amelyet az építési engedélyezési tervdokumentációval együtt elektronikus formában eljuttatnak a VÁTI Dokumentációs Központba.
A károsultak a kárt szenvedett település főépítészének közreműködésével választanak tervet az építésügyért felelős miniszter által ajánlott tervek közül a VÁTI Dokumentációs Központ elektronikus tervtárából.
A károsult építtetők szerződést kötnek az általuk kiválasztott terv adaptálására, azaz a végleges építési engedélyezési és a kivitelezési tervdokumentáció elkészítésére. E tervdokumentáció készítése során figyelembe kell venni az építés helye szerinti település építészeti jellegzetességeit.
A tervek kiválasztása továbbtervezésre folyamatos, végső határidő: 2010. július 19.
A kiválasztott tervek szerzői legkésőbb 2010. július 19-én értesítést kapnak a kiviteli tervi szintű továbbtervezésről.
Budapest, 2010. június 28.
dr. Szaló Péter
területrendezési és építésügyi helyettes államtitkár
Mellékletek:
Az árvíz- vagy belvízveszélyes illetve összegyűlő csapadékvíz által veszélyeztetett területen a támogatásokból épülő új lakóépületek terveinek kidolgozása, adaptálása és az épületek kialakítása során alkalmazni javasolt követelmények letöltés
Az árvíz által leginkább sújtott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei települések felsorolása, amelyeken újjáépítésre kerülhet sor. letöltés