Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Dísz tér: változtatási tilalom (II.)

A Honvéd Főparancsnokság teljes szépségében, 1900 előtt

Erősödő vita: mi szolgálja jobban a Vár megújulását?

Tegnap már hírt adtunk róla, hogy a budavári önkormányzat változtatási tilalmat rendelt el az egykori honvéd főparancsnokság romjaira. A Népszabadság november 12-i száma is foglalkozik ezzel a témával, összefoglalva az épület(rom) újabbkori történetét és felsorakoztatva néhány ellenérvet az önkormányzat lépése ellen:

A Kiss Péter által 2004-ben készített terv, az „extravagáns »rózsaszín lebegő test«, amit a rom fedéseként elképzelt, 2008 áprilisára már klasszikus hangvételű, oszlopcsarnokos formává szelídült, amit a szakmai fórumok el is fogadtak, s továbbtervezésre javasoltak.”
„A terv április óta többször szerepelt a központi, Országos Tervtanács előtt, s az ott felmerült igényeknek megfelelően még tovább módosult. Beszállt a tervezésbe Zoboki Gábor is. Igaz ugyan, hogy a tervezett méretek nem feleltek meg az I. kerület hatályban lévő szabályozásának, az új épület 6-8 méterrel magasabbra nyúlt volna az előírtnál, de többször is ígéretet kaptak a kerülettől, hogy azt a budavári testület módosítani fogja, az építendő házra igazítva.”

Kiss Péter szerint – cáfolva az önkormányzati nyilatkozatot – „a legvégső, csökkentett tervváltozat (amely ... belefér a jelenlegi szabályozásba), nem az utóbbi hetekben készült, hanem, mint alternatív megoldást, hónapokkal ezelőtt kezdték kidolgozni. Nincs szó tehát kapkodásról.”

A teljes cikk itt olvasható.
 

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

2,5 milliárdos szálloda és konferenciaközpont lesz a KÉSZ kecskeméti irodaházából

Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpont

Ma délelőtt Kecskeméten a közreműködő szervezetek képviselői közösen tették le Magyarország első Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpontjának alapköveit.

Régi fényében pompázik hazánk építészeti kuriózuma, a nádasdladányi Nádasdy-kastély

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” ­című kiállítást.

Zengő Kövek a pécsi Széchenyi téren

A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

Kitűnően halad a Széchenyi tér felújítása

Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.