Bogár László júliusban azzal a megállapítással lepte meg az újságolvasókat, hogy „Egylépésnyire a végső pusztulás”.
A Magyar Nemzetben megjelent riport széles visszhangot keltett, a scifi-kedvelőktől kezdve az érdeklődő „hétköznapi” embereken át a közgazdász szakmai körökig.
„Száz éve túl vagyunk már azon a ponton, amikor az emberiség még meghozhatta volna azokat a döntéseket, amelyek visszafordíthatják a végső pusztulás útjáról” – mondja Bogár László. Úgy tűnik, az elmúlt fél év váratlan (és kellemetlen) érvet adott a neves közgazdásznak ahhoz, hogy állítását igazolja. A riport részben ezt a témát vizsgálja majd, de arra is kérni fogjuk vendégünket, hogy az aktuális kérdésekről is ossza meg velünk gondolatait.
Kedves Nézőink! Szeretnénk néhány információval segíteni Önöket abban, hogy választani tudjanak következő heti műsoraink között. Előzetesünk természetesen csak műsorterv, a riport végleges anyaga a pillanat ihletésében születik, de szívesen tolmácsoljuk vendégeinknek azokat a kérdéseket is, amiket Önök küldenek be hozzánk a riport előtt. (A műsorváltozás jogát fenntartjuk.)
A BBR kiadványa áttekinti az európai városfejlesztési alapokat.
Sikerült kiválasztani azokat a projekteket, amelyekre 350 M eurót akarnak elkölteni.
Az Unió kitartóan dolgozik az épületek energiahatékonyságára vonatkozó előírások „keményítésén”.
Julien de Smedt tervezi Brüsszel új kormányzati központját.
Február 10-én 346 európai polgármester írta alá Brüsszelben a Polgármesterek Egyezményét, amelyben vállalják, hogy túlteljesítik az Európai Unió által 2020-ig vállalt/ígért 20%-os széndioxidkibocsátás-csökkentést.