Játszóterek rekonstrukciója.
Építész- és környezetvédelmi konferenciát rendeztek november elején a csepeli polgármesteri hivatal földszinti nagytanácstermében. A fővárosi és csepeli városépítészek, urbanisztikusok, környezetvédelmi szakemberek, beruházók részvételével megrendezett tanácskozáson nemcsak a jelen gondjairól, hanem a jövő építészeti elképzeléseiről is szó esett. A csepeli játszóterek felújítását példaértékűnek nevezték a szakemberek. A kerületben már hagyománya van annak, hogy évente áttekintik az ember és környezete egységének megteremtésében elért eredményeket, felbukkanó feladatokat. A szervező polgármesteri hivatal nevében szóló Orosz Ferenc alpolgármester szerint a közterületek kialakítását alig tanítják az egyetemeken, így ezeken a tanácskozásokon a résztvevő szakemberek hasznos tapasztalatokat is szerezhetnek egymástól. A konferencia során „Élhető, fenntartható város” címmel Ongjert Richárd, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökségi tagja tartott előadást a társadalmi igényszintről és szükségletekről. Új-Ferencváros fejlesztéséről dr. Sersliné Kócsi Margit, a IX. kerület főépítésze beszélt. Az előadó kiemelte, hogy a területen a különleges adottságokhoz igazodó, összehangolt területfelhasználás kialakítása zajlik, és a jelenlegi alulhasznosított ipari tevékenységeket a parti területeken megszüntetik. „Csepel új játszóterei” címmel Csanádi Brigitta, a CSEVAK Zrt. Közterület-gazdálkodási osztályának beruházási ügyintézője tartott előadást, melyben többek között arról számolt be, hogy a 20-30 éves játszóterek hogyan újultak meg a XXI. századi elvárásoknak megfelelően. Csepelen 2002 óta zajlik a játszóterek felújítása, s a 2008. december 31-i határidőre befejeződik a játszóterek EU-szabvány szerinti átalakítása. Dr. Gulyás-Kovács Gergely, a Dunacity Kft. ügyvezető igazgatója a Dunacity-Budapest projektet ismertette. A főváros legfrekventáltabb és leggyorsabban fejlődő térsége, a Lágymányosi hídtól délre, a soroksári Duna-ág mentén elhelyezkedő terület fő értéke a Duna menti fekvés.A konferencia központi témája a hőhidak hatékony kezelése.
A fenntartható tervezés és építés legnagyobb idei rendezvénye.
2009 a Bauhaus éve – rendezvények és pályázatok
Kreditpontos egynapos előadássorozat az Építésztovábbképző szervezésében a környezettudatos tervezésről.
Az Építésztovábbképző Kht. épületlátogatást szervez március 2-án.