Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Büntetné az illegális foglalkoztatást az EU

Európai Unió

Az EP állampolgári jogi szakbizottsága november 4-én elfogadta a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárait foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókról szóló parlamenti jelentést.

Európa továbbra is vonzó célpont a bevándorlók számára; az illegális foglalkoztatás elsősorban olyan ágazatokat érint, mint az építőipar, mezőgazdaság stb.

A feketén dolgozóknak általában nincs egészségbiztosítása és nyugdíjjogosultsága. Helyzetük különösen bizonytalan, mivel elfogásuk esetén általában vissza kell térniük származási országukba.

Egy korábbi uniós bizottsági javaslat már megfogalmazta, hogy a cél az illegális bevándorlás elleni küzdelem és a harmadik országok illegálisan foglalkoztatott, papírokkal nem rendelkező állampolgárai helyzetének rendezése.

A most elfogadott bizottsági javaslat európai szinten hangolná össze a fellépéseket. Megköveteli, hogy a tagállamok tiltsák meg az illegális foglalkoztatást, írjanak elő közös szankciókat, és követeljék meg a munkáltatói ellenőrzéseket. „Az elképzelés az, hogy a munkáltatót, és nem az illegálisan foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárt kell büntetni” – áll a jelentés indoklásában.

Visszatartóbb erejű szankciókra olyan súlyos esetekben kerülne sor, mint az ismételt jogsértések, harmadik országok jelentős számú állampolgárának foglalkoztatása, különösen kizsákmányoló munkafeltételek, valamint akkor, ha a munkáltató tudja, hogy a munkavállaló emberkereskedelem áldozata vagy kiskorú. A szankciók magukban foglalnák a pénzügyi szankciókat is.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a harmadik országbeli állampolgárok külön kérés nélkül, automatikusan megkapják kifizetetlen járandóságaikat akkor is, ha a személy visszatért hazájába – áll a jelentésben.

A bizottsági javaslat megköveteli a tagállamoktól annak biztosítását, hogy a területükön bejegyzett cégek legalább 10%-nak személyzeti dokumentációját ellenőrzik.

Bővebben olvashat a témáról itt.
 

No votes yet

Hasonló témájú anyagaink...

Franciaország: indul a nemzeti városrehabilitációs program

Agence nationale pour la rénovation urbaine

Sikerült kiválasztani azokat a projekteket, amelyekre 350 M eurót akarnak elkölteni.

Magyar építőipar: helyzet van

Gyorsjelentés az építőiparról

Megjelent a KSH soros gyorsjelentése a magyar építőipar állapotáról.

2020-tól: passzív házaké a világ (az Unió)!

Susanne Dyrbøl

Az Unió kitartóan dolgozik az épületek energiahatékonyságára vonatkozó előírások „keményítésén”.

Kormányzati negyed épül (Brüsszelben)

Julien de Smedt (Forrás: http://blog.jdsarchitects.com)

Julien de Smedt tervezi Brüsszel új kormányzati központját.