Települési stratégiák a bérlakás-állomány kezelésére
Németországban 1999-től 2008 közepéig kb. 1,86 millió lakást értékesítettek, ebből kb. 0,36 milliót a települések, ez utóbbiak esetében gyakran komplett települési lakásfenntartó vállalatok formájában. 2007 végén a még települési kézben lévő lakások száma kb. 2 millió volt, azaz a települések még mindig a német lakásállomány jelentős részével rendelkeznek, amit feladataik ellátása, illetve a településpolitika kialakítása során figyelembe kell venni. Annak a lehetősége is fennáll, hogy a lakásállomány értékesítése révén szanálják a település költségvetését.
A bérlakások értékesítése Németországban (is) heves vitákat váltott ki; egy 2006-ban Drezdában lezajlott értékesítést követően a lakásállomány értékesítése alacsony szinten állapodott meg. Számos településen viszont nem fontolgatják a lakásállomány eladását, vagy éppen annyira megosztott a vezetés, hogy nem tudnak döntést hozni.
A Szövetségi Lakásügyi és Területfejlesztési Hivatal (Bundesamt für Bauwesen und Raumordnung) 2008 novemberében projektet indított, melynek keretében – többek közt – az alábbi kérdésekre szeretnének választ találni:
A BBR kiadványa áttekinti az európai városfejlesztési alapokat.
Sikerült kiválasztani azokat a projekteket, amelyekre 350 M eurót akarnak elkölteni.
Az Unió kitartóan dolgozik az épületek energiahatékonyságára vonatkozó előírások „keményítésén”.
Julien de Smedt tervezi Brüsszel új kormányzati központját.
Február 10-én 346 európai polgármester írta alá Brüsszelben a Polgármesterek Egyezményét, amelyben vállalják, hogy túlteljesítik az Európai Unió által 2020-ig vállalt/ígért 20%-os széndioxidkibocsátás-csökkentést.