Február 3-án hirdették ki, kik alkották az új egyetemi negyed megépítésére győztesnek hirdetett projekteket.
A győztes projektek:
Az építkezés megvalósításáért felelős hatóságok és szervezetek 2008 májusában hirdettek kétfordulós tervpályázatot a Bécsi Közgazdasági és Üzleti Egyetem új kampuszának megépítésére, illetve az ehhez kapcsolódó építészeti szolgáltatásokra.
A mestertervet a BUSarchitektur iroda készítette, meghatározva az új egyetemi városrész infrastruktúráját és tereit, meghatározva a beépítés jellegét. Az építészeti pályázat témája ennek alapján öt épületegyüttes megtervezése volt. Ezek közt szerepelt könyvtár és olvasóterem, akadémiai központ, és tanszéki épületek egyaránt.
Az új egyetemi negyed megvalósítása várhatóan kb. 250 M euróba kerül majd.
A részletekről itt olvashat.
Ma délelőtt Kecskeméten a közreműködő szervezetek képviselői közösen tették le Magyarország első Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpontjának alapköveit.
Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára 2011. május 20-án megnyitotta a nádasdladányi Nádasdy-kastély felújított homlokzatának átadási ünnepségét, valamint az erre az alkalomra Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilona emlékére rendezett, „Szerelem mindhalálig – és azon is túl” című kiállítást.
A március 18-i közgyűlés egyik előterjesztése foglalkozik a Széchenyi téren elhelyezendő új műalkotással. A tér engedélyezési tervének szakmai- és társadalmi vitája során az eredeti terv részét képező úgynevezett Párnafelhő alkotás nem nyerte el sem a szakma, sem a lakossági fórumok tetszését, így a végleges építési engedély kiadása során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – mint építési hatóság – véleményezését követően az önkormányzat úgy döntött, hogy a Párnafelhő nem valósul meg a tér átépítése keretében.
December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.
Rendben és a terv szerint halad a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megvalósuló beruházások kivitelezése. A Közterek és parkok újjáélesztése projekt keretében megújul a történelmi belváros egy része, többek között a Széchenyi tér is, amelynek kivitelezése – ha rendkívüli időjárási körülmények nem lesznek – heteken belül befejeződik.