Az építészek nem menedzserek

Wolfgang Bachmann cikke a Baumeister novemberi számában.

Gyakran olvashatunk az újságok gazdasági rovataiban mindenható igazgatósági elnökökről, iparvállalatok vezérigazgatóiról, pénzügyi hatalmasságokról – egyszóval a CEO-król (Chief Executive Officer). Tudjuk, százszorosát keresik annak, amit egy szabadúszó építész kap, s ezért nem is kell több időt dolgozniuk....

A CEO-klegtöbbször jogot vagy üzemgazdaságtant tanultak, de egyikük sem kezdte a hierarchia legalsó fokán a tanulást, ahogyan pedig a régebben szokásos volt. És még valami közös bennük: mind magas legény...

Mi hajtja a CEO-kat? Hajszálpontosan ugyanaz: „hatékonyak” akarnak lenni, még gyorsabbak abban, hogy a termékeket a piacra vigyék, s mindezt „karcsúbb” költségvetésből. Ez minden...

Ettől a típustól a kreatív embereknek végigfut a hátán a borzongás. Az építészeket olyan emberfajtának ismerjük, akik ismerik és le tudják írni az épületekkel kapcsolatok folyamatokat és funkciókat, ezekben aztán később lakni, dolgozni, szórakozni, egészségesen élni lehet. Létrejön egy város. Nehezen összeegyeztethető társadalmi, alkotási, gazdasági és (egyre gyakrabban:) fenntarthatósági paraméterek (és a leginkább kedvelt esztétikai kategóriákat most ne is említsük) határozzák meg a munkájukat. Egy CEO-nak semmit sem kell értenie azokhoz a dolgokhoz, amelyekből a birodalma felépül, s főként semmiképpen sem szabad érzelmileg viszonyulnia termékeihez. Az csak gátolná a munkáját. Günter Ogger egy közel két évtizede megjelent munkájában így fogalmazott: „A menedzserek jelentős része egyáltalán nem vezet vagy dönt, hanem csak információkat gyűjt, értékel és továbbít.”

Az építészekkel ez nem történhet meg.

(A teljes cikk itt olvasható.)