Józsefváros az egyik legkedveltebb a lakáspiacon

jozsefvaros

Józsefvárosban adták el a legtöbb új lakást 2018 őszén a belső-pesti kerületek közül – állapította meg az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont a legfrissebb elemzésében.

A kerületi ingatlanok iránti növekvő keresletet nagyban befolyásolják a városrehabilitációs projektek és a nagyberuházások. Előbbiek közül az idei évben az Orczy negyed fejlesztésén lesz a hangsúly, míg az utóbbiak a kerület majd’ minden pontját érintik.

A Budapesti Lakáspiaci Riport 2018 őszi adatbázisa szerint 2080 lakást adtak el a fejlesztők ősszel, ami magasabb a tavasszal és nyáron mért eladásszámnál. A kerületek közül Józsefváros mellett Újbuda és a külső-pesti kerületek tudták növelni részesedésüket az eladott lakások piacán.

Az elemzés megállapította azt is, hogy a fővárosi újépítésű lakások egy év alatt átlagosan 17,5 százalékkal drágultak, a legnagyobb ugrást a VIII. kerület mellett a XIX. kerületben mértek, ahol 2017 őszéhez viszonyítva mintegy 30 százalékkal nőttek az új lakások négyzetméterárai.

Megállapítható tehát, hogy a józsefvárosi lakáspiac az utóbbi években emelkedő pályán van. Ezt a folyamatot segítik az önkormányzati és fővárosi beruházások is. A kerület majd’ minden negyedében indítottak már fejlesztési projektet: három ütemben rehabilitálták a Magdolna negyedet, az Európa Belvárosa Projekt keretében pedig szintén három részben valósult meg fejlesztés a Palotanegyedben.

Az Orczy negyed program 2018. második felében rajtolt, de a Déri Miksa utca felújításával elindul a Csarnok negyed rehabilitációja is. A tervek szerint a a volt józsefvárosi pályaudvar területén épülő józsefvárosi gyógyfürdő környéke is kedvező befektetési célpont lehet. A tavalyi évben emellett döntöttek a Blaha Lujza és az Orczy tér korszerűsítéséről is, amelyek fővárosi forrásból valósulnak meg.