Felhasználói név: Jelszó: Elfelejtett jelszó | Felhasználó létrehozása

Archívum

március 3rd, 2010

Felhívás érdekes épületek megnyitására és sétaútvonalak szervezésére. Tájékoztató a Kulturális Örökség Napjai programhoz való csatlakozásról

 
Idén is sor kerül az Európa szerte népszerű kulturális örökség napjai hétvégére, melynek időpontja: 2010. szeptember 18-19. szombat-vasárnap. A Kulturális Örökség Napjai 2010. évi témája: A felemelő század – A „nemzeti styl”

Felhívás kortárs épületek bemutatására

„Magyarázom a házam…..”
 
Jelentkezési lap
 
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal várja azoknak az építészeknek a jelentkezését, akik a Kulturális Örökség Napjai keretében (2010. szeptember 18-19.

február 22nd

Modern technológia és innováció a Főutcán

2010. február 17-én a „Modern technológia és innováció a Főutcán” címmel tartott sajtótájékoztatón voltam a FUGA-ban. Elég sokat gondolkodtam a látottakon és a hallottakon, míg leültem a gépem elé, hogy megírjam ezt a cikket. Ennek az az oka, hogy miközben hallgattam Rogán Antal, valamint Cselovszki Zoltán az V. kerület polgármesterének és főépítészének beszédét, egy kicsit másra is gondoltam.
Budapest, Budapest, te csodás – énekelték hajdanán. Hol van ez már?

február 9th

Konferencia a népi építészet jelenéről

"A soknemzetiségű Dél-Dunántúl népi építészete" címmel tizenhat szakmai előadóval tanácskozást szerveznek a Pécsi Lenau Házban 2010. február 11-én a Dél-Dunántúl népi építészetéről. A konferencia a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat hivatalos rendezvénye.

február 5th

Passzív falak EPS-sel - Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás és Konferencia

A Comfort Épületenergetikai Szakkiállítás és Konferenciát február 10. és 12. között rendezik Budapesten a Syma Rendezvényközpontban. A program aktív résztvevője évek óta a Magyarországi EPS Hőszigetelőanyag Gyártók Egyesülete (MEPS) is, az idei évben a passzív falakról tartanak előadást.

február 4th

Közös cél az Üllői utat élhetővé tenni

A REevolutio Consulting kezdeményezésére párbeszéd kezdődik az Üllői út revitalizációjáról. A településfejlesztési tanácsadócég célja, hogy a Főváros, valamint az összes érintett kerület, a lakosság és a vállalkozók bevonásával közös gondolkodás induljon el, amelynek eredményeként megújulhat Budapest egyik leghosszabb és legforgalmasabb sugárútja.

Lakásvásárlás még 2010-ben is kedvező feltételekkel

Megközelítőleg 27 000 új lakás épült 2009-ben Magyarországon. 2010-ben jóval kevesebbre számít az építőipari szakma. Az Elephant Holding összefoglalójából kiderül, mire készülhetnek azok, akik az idén kívánnak lakást vásárolni.

december 19th, 2009

Pécsen bokréta avató és három térátadó ünnepséget rendeztek

December 18-án ismét fontos mérföldkőhöz érkezett a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program. A Közterek és parkok kulcsprojekt sikeres kivitelezését jelzi, hogy ünnepélyes keretek között átadták a Rókus sétányt, a Kórház teret és a Pécs-keleti városrészt, a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont legmagasabb pontjára pedig bokrétát helyeztek el a kormány, a Baranya Megyei Önkormányzat, Pécs MJV és a Pécsi Tudományegyetem képviselői.

december 3rd

Elkészült az Ü48 Corner Center

Az Ü48 Corner Center olyan XXI. századi prémium kategóriás irodafejlesztés Budapesten, mely merész formavilágával meghatározó szerepet vállal a városkép modernizálásában. A 13 ezer négyzetméter beépített szintterületű, háromszintes mélygarázzsal rendelkező, fszt+6 emeletes komplexum több mint 7.000 négyzetméteren kínál „A” kategóriás irodákat.